Hírek

15 dec
Karácsony az oDEonban
Az Egyetemi PolgáRock társulata, az oDEon Musical Stúdió és a SziniTanoda tagjainak közreműködésével mutatták be a hétvégén az egyik legnépszerűbb karácsonyi történetet, a Grincset. Az előadás akkora sikert aratott, hogy hamarosan újra meg lehet nézni.
15 dec
„Pengék” a számok világában
Második helyezést ért el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának számvitelt tanuló hallgatóiból álló csapata Budapesten, a Corvinus Egyetemen rendezett Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny döntőjében.
14 dec
Kitüntették Karikó Katalint a DE-n
Karikó Katalin kapta idén a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetést. A Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a díjat kedden, a Debreceni Egyetemen rendezett ünnepségen vette át, ahol előadást is tartott.
14 dec
Decemberi szenátusi döntések
A Debreceni Egyetem Szenátusa 2021. december 9-ei ülésén döntött a rektorjelölt személyéről. A testület Szilvássy Zoltán megbízását javasolta a fenntartó alapítvány kuratóriuma felé. Emellett új szakok indításáról, céges együttműködésről és több szabályzat módosításáról döntött a testület.
14 dec
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjasok
Az egyik legrangosabb felsőoktatási ösztöndíjat, a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja hétfőn. A rövid ünnepségen 19 hallgató vehette át a támogatásról szóló oklevelet.
13 dec
Egy jó harmad macidobálással
Nem tudta meglepni a Ferencvárost a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata, de a karitatív akció jól sikerült. Kosárlabdázóink a Paks, kéziseink az Orosháza vendégeként szenvedtek vereséget. Női röplabdázóink magabiztosan tartották itthon a pontokat.
13 dec
Orvosdoktorokat avattak
Magyar és külföldi állampolgárságú orvosdoktorok tették le esküjüket szombaton a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának ünnepi tanácsülésén. A szigorú járványügyi intézkedések mellett megtartott eseményen 67 új orvost avattak fel.
13 dec
Tegyey emlékkonferencia a BTK-n
Konferenciát rendezett pénteken a 91 éves korában elhunyt egykori tanára, Tegyey Imre (1930–2021) emlékére a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszéke.
13 dec
Új szakkollégium az IK-án
Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Informatikai Kara a Gyires Béla Informatikai Napot, melyen bejelentették a Hajós György Adattudományi Szakkollégium megalakulását.
13 dec
20 éves a Reumatológiai Tanszék
A Debreceni Egyetem Reumatológiai Tanszéke 2001-ben jött létre. Megalakulása óta a betegellátás, az oktatás és a kutatás területén is regionális centrumként működik. Az elmúlt 20 évet pénteken online tudományos ülésen idézték fel a szakemberek, akik ismertették a jelenlegi kutatások eredményeit is.