PBD 2022.09.26-30.

Ez a hét is nagyon izgalmasan telt. Kedden először jártam a Hatvani István Általános Iskolában, ahol megtartottam a tanév első kínai óráját az iskola diákjainak. Az óra rendkívül izgalmasan telt a diákoknak és nekem is. Nagyon kíváncsiak és érdeklődőek voltak a kínai nyelv és kultúra felé. Az első órán megtanultunk köszönni és számolni 1-10-ig. A számolás része tetszett nekik a legjobban, hiszen a kínaiak más kézmozdulatokkal fejezik ki az egyes számokat. Az óra sikerességét a pozitív szülői visszajelzés is bizonyította, hiszen óra után volt olyan gyermek, aki kínaiul “hablatyolva” köszöntette szüleit.

A szerdai napon Feng tanárnővel együtt mentünk el a Tóth Árpád Gimnáziumba, ahol előadást tartottunk a kínai nyelvről és annak szépségéről, tanulási nehézségeiről a magyar tanuló számára. Látogatásunk célja elsősorban nyelvórákra való toborzás volt; ám Feng tanárnővel mindketten meglepődve tapasztaltuk, hogy egy hosszú terem teljesen tele volt csillogó szemű diákokkal, kifejezetten nagy közönség előtt kellett előadást tartanunk. Az előadás sikerességét igazolja, hogy a diákok olyan sok kérdéssel álltak elő, hogy a tanáraiknak jelezni kellett, hogy ideje lesz befejezni és a következő óráikra menni. Volt olyan végzős diák, akinek nagyon szilárd és ambíciózus tervei voltak: jövőre Kínában szeretné folytatni tanulmányait és ott elkezdeni az egyetemet. Ebből is jól látszik, hogy a kínai nyelvtanulás egyre szélesebb körben terjed, s sokan már a középiskolában elkezdik szőni jövőbeli karrierjüket.

A hét utolsó munkanapján, pénteken pedig megrendezésre került Intézetünkben is a Kutatók Éjszakája okán szervezett Teaház esemény, amelyre nagyon sok érdeklődő vendég érkezett. Az eseményen részt vettek kínai hallgatók is, akik több nyelven tartottak előadást a teáról. Jómagam kínai nyelven mesélhettem Shen Nong és a tea kapcsolatáról, majd ezután Wang tanár úr kínai nyelvű előadását tolmácsolhattam a magyar közönség számára a Tai Csi és az élet kapcsolatáról.

 

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 18. 13:34