A napokban is az HSK vizsgahely alapításával kapcsolatos iratokon dolgoztam. Megtartottam első előadásomat a Debreceni Egyetemen 18:00 órától. Hasznos beszélgetésen tisztáztam a mandarin nyelv tanulásának helyes módját, felhívtam figyelmüket a kínai karakterek fontosságára a Pinyin átirattal szemben. Javasoltam számukra a WeChat platform használatát, hasznos eszköz lehet a kínai nyelvtanulásban, de cask egyikük, Martin rendelkezett saját fiókkal, hiszen megerősítés szükséges a regisztrációkor olyan felhasználótól, ak
Blog bejegyzések "HSK" címkével
Benéztem ugyan Dr. Zhao kollégám kínai karakterek című kurzusára, de Erik kollégám tájékoztatott, hogy nem kell mennem az EDC-be abben a hónapban, de remélhetőleg májusban folytatjuk a kínai nyelvtanulást. Aztán arról értekeztünk Dr. Cui igazgató úrral, hogyan lehetne bővíteni a hallgatóink számát és kiterjeszteni nyelvi csoportjainkat a városi érdeklődők felé is. Mélyen egyetértek Dr. Cuival egy bemutatkozó dokumentum klétrehozásának szükségességével. Dr
Kitöltöttem a kínai nyelvvizsgahely alapításához szükséges formanyomtatványt a Kínai Vizsgközpont Nemzetközi Szervezetének előírásai szerint, amihez még a mi Konfuciusz Intézetünkkel kapcsolatban adatokat is kellett kérnem Erik kollégámtól. Ezenfelül három beszámolót kerekítettem Intézetünk híreiről amit továbbítottam Dr. Cui igazgató úrnak.